2017. április 10.

C, mint Curaprox

Curaprox CS5460 és Curaprox SMART fogkefék


Ígértem már korábban, hogy írok egy fogápolós posztot, s ennek keretén belül szeretnék egy kicsit mesélni arról, miért is lyukadtunk ki végül mi a kézi fogkeféknél és azon belül is a Curaproxnál. 

Miért kézi fogkefe?
Oral-b elektromos fogkefés voltam elkötelezetten hosszú-hosszú évekig egészen addig, amíg a cég el nem kezdett a még nagyobb profit irányába hajlani azzal, hogy az akkuk élettartamát elkezdte gyengíteni. Így, a korábban 5 évet simán kibíró fogkefe akkuja 1,5-2 év után olyan állapotba került, amibe a korábbi verzió el sem tudott jutni. Értem én, hogy meg kell élni, értem én, hogy pörgetni kell a dolgokat, értem a fogyasztói társadalom lényegét, meg azt, hogy a fogkefefejek eladásából nem jön be annyi, mint a vázakéból: ez világos. Mert szívesen megveszem a legdrágább elektromos fogkefét, ha az valóban a legjobb. S lehet, hogy az első pár hónapban tuti a cucc, de abban a tudatban, hogy ők ennél sokkal, de sokkal jobbakat csináltak, s szándékosan vettek vissza a minőségből, az árat pedig nem redukálták, nem vagyok hajlandó támogatni ezt a pazarlást. Továbbá hányónk tudatos felhasználó, s viszi vissza elektronikai szaküzletekbe a már nem használt elektromos fogkeféket, hogy ők biztonsággal elrendezzék a hulladékkezelést? Hányónk gondol abba bele, micsoda megterhelést jelentenek ezek a környezetnek, ha nem hasznosulnak újra? De ha újra is hasznosítják őket, hány százalékukkal lehet valamit kezdeni is? Nem találtam még olyan elektromos fogkefét (mondjuk, nem is kerestem, szóval ez annyira nem volt nagy feladat :D ), ami akkuélettartamban és szakmai specifikációi alapján megérné a beruházást.

Nem mindegy, milyen fogkefe?
Röviden: nem.
Bővebben: nagyon nem.
Még bővebben pedig: nagyon sok múlik a sörterendszeren. Már nekünk is az egyetemen (annak is 10 éve már) azt tanították, hogy a kemény sörte nem játszik. De akkor még nem volt szó olyasmiről, hogy a puha a legjobb. Akkor a sörték állásától tettek mindent függővé, s akkor mentek nagyon a criss-cross meg az ilyen-olyan sörteállású változatok.
S mikor a parodontológia elkezdett önállósodni az egyetem részlegei közt, egyre nagyobb figyelmet követeltek meg tőlünk is az íny egészségét illetően. Fokozatosan elkezdtek a nézőpontok is változni, a fókuszpontok realizálódni, s így jutottunk el oda, ami (jelenlegi tudásom szerint) az álláspont: extra puha. Magyarázatul szolgál a lombseprű és a sima seprű esete: melyikkel lehet tisztább eredményt elérni?


Ezen irányelv mentén jutott a Curaprox a mai tudásunk, elvárásaink alapján olyan kiemelkedő helyre. Ugyanis nincsen még egy olyan fogkefe, amit ennyire átgondoltan hoztak volna létre.
Egyrészt a szálak extra finomak (a SMART szálai 0,08mm átmérőjűek, míg a többi fogkefe 0,1 mm-es szálvastagsággal operál), másrészt nem annyi van belőlük, mint általában. Egy teljesen átlagos fogkefe - márkától, sörteállástól, mérettől függetlenül - 5-800 elemi szálat tartalmaz, míg a Curaprox CS5460 5460-at, a SMART 7600-at. Ez alaphangon is 11x több sörte, mint általában. Magyarul ugyanannyi idő alatt, ugyanakkora felületen 11x több tisztítófelületem van. Nyilván jobban fogom megmosni a fogaimat.

Megmondom őszintén, nagyon nem értem a CURAkid 4260 szálát, ugyanis a 7600 szerintem jobban tisztít a maga másfélszeres szálsűrűségével. A gyártó az ergonómiával magyarázza a CURAkid létjogosultságát (hogy az könnyebben belefér a kisgyerek kezébe, hamarabb megtanulja fogni azt). Várjunk csak! Szóval szerintük egy éppen fogzó gyerek (4-6 hós) vagy egy totyogós, meg még az 5 év alatti kicsi is MAGÁNAK, tök önállóan mos fogat??? Egy 8 éves finommotorikája SEM elég fejlett az önálló fogmosáshoz! Egy 10 éves kislányt fél év alatt sem tudtam megtanítani tisztességesen fogat mosni (és nem azért, mert én vagy ő nem akartuk volna), pedig 2-4 hetente járt plakkfestésre, elektromos fogkefét használt - ami eredetileg pont a korlátozott motoros aktivitás miatt lett kitalálva -, s így sem volt elég, amit a fogmosásba tett. Lelkes volt, ezzel nincsen gond. Motivált is. Csak egyszerűen sem a figyelme nem tartott odáig, hogy megfelelően hosszú ideig kontrollálja a fogkefe mozgását, sem a kézizomzata nem volt elég fejlett, sem a finom mozgása nem volt eléggé koordinált a feladathoz. Ez nem hiba. Nem gyengeség. Hanem életkori sajátosság. Egy 10 éves nem biztos, hogy az iskolanap után 5 percig oda tud arra figyelni, hogyan mos fogat. S ez, persze, nem jelenti azt, hogy meg se próbálja! Csak azt, hogy ne éljünk abban a hitben, hogy a fogmosást 100%-ban egy tinédzsernél fiatalabbra rá lehet bízni!


Szóval térjünk vissza az eredeti kérdésemhez: miért 5 éves kortól ajánlja a gyártó a SMART-ot, mikor az fejében nem sokkal nagyobb a CURAkids-nél? Ami amúgy olyannyira nem különbözik méretében, hogy alig. Belefér egy csecsemő szájába is. Tök simán. Saját tapasztalat.
S ha a szülőnek csak 3 perce van, mi fog jobban a szolgálatába állni? A 4260 vagy a 7600 szál? Na, ugye! Nem azt mondom, ne adjunk a gyerek kezébe fogkefét, se azt, hogy ne engedjük a szájában krampácsolni egy kicsit, csak azt, hogy a Curaprox gyerekfogkeféket inkább úgy osztályozzuk, hogy a 4260-as a gyereknek van, aki éppen fogat mosni tanul, a 7600-as meg a szülőnek, aki a gyerek fogát meg is mossa.

Tényleg imádom a Curaprox-ot, de a CS5460 és a SMART fogkefék azok, amiket valóban ajánlok a márkától. A SMART egyébként felnőtteknek műtéti területekre is kiváló.

Minden vélemény a sajátom. A poszt létrejöttét a férjem fotóin kívül senki nem támogatta.
A fotók terjesztése kizárólag engedéllyel lehetséges. Kontakt itt.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése